Nemrég megfogalmazódott bennem, lehet eljött az én időm, hogy megírjam életem első blog bejegyzését, ha már drága, kedves barátnőm bizonytalan időre (félreértés ne essék, legnagyobb drukkeretek én vagyok!) felhagy a hőn szeretett és olvasott instantromantika.blog.hu oldal írásával. Úgy éreztem, kell az nekünk nőknek, hogy fenn tartsuk az oldal életkedvét, és továbbra is legyen lehetőségünk nevetni, meghökkenni, vagy együtt érezni a másik valódi, megtörtént eseményein.
Jelen esetben főhősünk is hasonló cipőben jár a férfiakkal már régóta, amit a korábbi bejegyzésekből tapasztaltunk, így van jó pár sztori nekem is a tarsolyomban….
Gondolom senkinek sem kell bemutatnom a Szürke ötven árnyalata című könyvet/filmet, valamilyen formában biztosan mindenki hallott már e trilógiáról. Nem is szeretnék véleményt formálni a tartalomról itt most nem az a cél, hanem az, hogy volt pár randi alkalmam, ahol kvázi én lehettem „legnagyobb örömömre” Anastasia Steele, a főszerelő.
Történetünk egy őszi napon kezdődött, mikor barátnőmmel egy átmulatott éjszaka után a Deák téren keresztül szerettem volna az úttesten átficcenni az éjszakai buszhoz, mikor egyszer csak valaki megragadta a kezem, és mélyen a szemembe nézett, majd csak annyit mondott „Hello bébi!”. Kedves olvasóközönség, kedves Nők! Gondolom már mindenkinek volt pillangórepdesés érzete a gyomrában, mikor azt érezte, mintha egy villámcsapást élt volna meg, igen meg van, létezik szerelem első látásra… Na ez, az az érzés volt, pont beleillett volna valamelyik tipikus hollywoodi romantikus film jelenetébe! Éreztem, hogy ez az a férfi akire szükségem van, tökéletesen beleillet a zsánerem kategóriába, magas, szőke, sármos, jó vágású, az öltözékén is látszott, hogy ad magára, és tudja is, hogy mit akar. Az én szőke hercegem köszönése pillanatában még nem tudtam, hogy álmodom, az alkohol mámora miatt szépült-e meg és lett tökéletes a velem szembe álló úriember, vagy ez tényleg itt és most megtörténik velem. Miután elhessegettem a pillangókat, megadtam neki a nevemet, (mivel úrilány nem ad ki minden jött mentnek telefonszámot ugye...J) mondván a közösségi csatornák valamelyikén megtalál… Bár szoktam ezen is gondolkozni, hogy aki bejelöl, az előtt szinte az egész életem kitárulkozik, mint az előtt, aki csak felhívna – de ilyenkor hisszük azt, hogy biztos folyton hívogatna telefonon, és letiltani egyszerűbb a profilunkról, mint zaklatóként telefonszámunkról..
Nos tehát, azt tudni kell, hogy egy kis Sherlock Holmes veszett el bennem, így még éjjel álomba szenderülés előtt a Google-on keresztül lecsekkoltam a lovagomat. Nem rossz dolog ez a nyomozás, bár veszélyes is lehet, hogy mindenkit meg lehet találni, hisz annyi minden fent van rólunk a világhálón. Kiderült róla, hogy nem is akárkivel hozott össze Cupido, ugyanis egy félig-meddig közismert, régebben médiában is szerepelt fiatalember szándékozott randira hívni…
Ez a FÉRFI úgy közelített, ahogy a nagy könyvben meg van írva, a ki-keres-kit kérdés soha nem merült fel, mindig úgy és akkor jelentkezett, ahogy azt kellett. Az első randira egy elég menő helyen került sor, gondolhatjátok mennyi időt töltöttem, azzal, hogy mit veszek fel… A Bazilika melletti sky teraszra mentünk borozni, ahol egy nagyon csendes kis zugba kaptunk helyet –azt azért éreztem, hogy nem először fordult itt már meg. A szokásos ismerkedési kérdések mellett annyira egy hullámhosszra kerültünk, már csak azt vettük észre, hogy lassan záróra. Taxival hazakísért, ahogy illik, majd elbúcsúztunk – de semmi csók, vagy ilyenek. Tetszett, hogy nagyon határozott volt egész este, olyan fajta férfi volt, aki tudja mit akar és ez nagyon imponált (végre nem egy „anyámasszonykatonája” – gondoltam…). Második randin kocsikázni vitt, majd a budai hegyekről néztük a lábunk alatt fekvő főváros és az égbolt fényeit, igazán meghitt és romantikus pillanat volt, ahol elcsattant az első, majd többedik csók. Ez is tökéletes volt!
Harmadik randink alkalmával vacsorázni hívott át magához. Valljuk be a harmadik randin áthívni magához, egyértelmű felhívás volt a keringőre, de mivel annyira izzott közöttünk a levegő egyszerűen nem tudtam nemet mondani neki. A megbeszélt időpontban gurult a lakásom elé, ahonnan a Rózsadomb irányába vettük az utat. A házát nem lehet leírni, egyszerűen tökéletes volt, minden tekintetben. Már-már kezdtem azt hinni, hogy a kislány koromban elképzelt mesém főhőse lettem, és én vagyok a világ legszerencsésebb embere. Tudta, hogy lisztérzékeny vagyok, így csak olyan dolgokat vásárolt a vacsizhoz, amiket ehetek, sőt külön gluténmentes, friss pékárút is hozott. A bor mellé tapas tálakat tálalt fel, melyeket szépen ő készített össze, csak úgy, mintha egy menő étterem Michelin csillagos chefje csillogtatta volna meg főző tudományát. Jókat beszélgettünk, nevettünk, csókolóztunk, minden adott volt egy tökéletes szombat estéhez. A romantikus, meseszerű estét, miközben heves csókcsatát vívtunk egymással, egy felszólító mondat vágta ketté: „Büntess meg!” A bort majdnem félrenyelve nem tudtam, hogy képzelődöm, vagy ez a kérdés tényleg elhangzott a randi partnerem szájából. Miután megtudtam, hogy az, akivel ennyire intim közelségbe kerültem – egy kicsit a magyar Christian Grey, aki a vad, durva, kikötözős szexet keresi a másik nem által – hirtelen felkapcsolták a villanyt. Mivel nem én vagyok e film tényleges főszereplője, és nem estem még annyira bele ebbe a férfiba, hogy bármit megtegyek neki, háttérbe szorítva ezzel saját vágyaimat, nem akartam belemenni egy erőszakos kapcsolatba, amit közöltem vele. Miután elmondta, hogy ő nem igazán tud őszintén szeretni és nem vágyik komoly kapcsolatra, neki a hatalom és az irányítás tartozik az erősségei közé, úgy éreztem magam, mint akit hirtelen megrázott a 220 V. Annyira váratlanul értek ezek a szavak, őszintén szólva nem értettem miképp beszélhet így egy ennyire tökéletes férfi… Nem kívántam magamnak azt, hogy érzelmileg kihasználjon és csak a durva szex miatt akarjon engem. Osztottam szoroztam abban a néhány kínos másodpercben, ami várt rám, és inkább elköszöntem tőle, megköszöntem az estét, elmondtam neki, hogy én ellenben vele nem ilyen kapcsolatra vágyom és hívtam magamnak egy taxit. Nagyon erősködött amiatt, hogy nagyon szeretne ő még velem találkozni, gondoljam át azokat, amiket mondott, mert valami nagyon különlegeset érez ő irántam, főleg amiatt, hogy ennyire hamar, ilyen közös hullámhosszra kerültünk. A taxiban ülve nagyon sokféle gondolat cikázott a fejemben, mondanom se kell álom nem jött a szememre… A későbbiekben még keresett, próbálkozott többször is újabb „randi” kérése kapcsán, de úgy ítéltem meg, hogy egy ilyen emberrel inkább nem kell belebonyolódni semmi komolyba, mindkettőnknek jobb lesz így…
Még ha olvastam is és bevallom tetszett is a bestsellerré titulált könyv, akkor sem gondoltam volna, hogy ennyire meg tudja „fertőzni” az embereket, hogy az erőszakos intim közeg legyen az, amit manapság kívánnak a férfiak. Ma már előbb legyen a nő „kurva”, mintsem valódi, igaz szerelme az embernek. Nem vagyok prűd, de hiányolom a valódi érzelmeket a mai kapcsolatokból. Mindenki csak rohan, csak a szexet keresi (jobb esetben megelégszik az átlagossal) mintsem a VALÓDI kapcsolatot. Ha ezt viszont nem kívánja a partnerünk, jobb békében elválni, mint belemenni olyanba, ami később még rosszabbra is fordulhat…
És egy fontos tanulság, a tökéletes férfi csak a mesékben létezik, kellenek azok az apró hibák, melyek megszépülnek, ha megtaláljuk az igaz szerelmet..
egy igaz szerelmet kereső lány tollából
