Kedd este, itthon, a fürdőszoba tükör előtt. Ismét egy újabb randira készülődve.

Zsomborral (28, Sales Manager IT szektorban) - nevezzük így az úriembert - az egyik kiemelt társkereső oldalon ismerkedtünk meg alig pár napja. Küldött egy mosolyt (ez itt az elegánsabb formája a jobbra húzásnak, vagy lökésnek? -lásd Tinder), és a többi lúzer (zömében szandál zokni) közül hamar kitűnt, mind a képeivel, mind az adatlapjával, ami természetesen azért fogott meg, mert helyes, összefüggő mondatokat írt, amelyeknek a tartalma is tetszett. Visszaküldtem egy mosolyt, MATCH lett!! Nem, nem, itt nincs ilyen, de alapvetően ez a lényege a mosolyküldésnek, hogy üzenet nélkül kiderül a kölcsönös szimpátia. Na, gondoltam, szuper, biztos fog írni..hátha..talán..esetleg..mégse? Vártam pár napot, de csak nem jött az üzenet. Mit tesz ilyenkor egy valamennyire is kíváncsi és leleményes nő? Kézbe veszi az életét, de legalábbis ír egy mailt. Jól van, a büszkeséget feltettük a polcra, mély levegő..de mit is írjak? Ne legyen túl hosszú, de mégis frappáns. Megtörtént, beindult a levelezés. Az első kérdése a munkámra vonatkozott.

Mindenki magából indul ki, így rögtön tudni lehetett, hogy Zsombor számára a munkája a legfontosabb. Na, de nem csak magára a munkámra volt kíváncsi, hanem dupla kérdőjellel érdeklődött arról is, hogy szeretem-e azt. Két levéllel később se engedi a munka témát, puhatolózik a cég felől, pedig már részletesen írtam arról, hogy pontosan mivel foglalkozom. Tovább megy, kell már a végzettségem is, sőt a helyrajzi számom még épp nem, de az egy háztartásban élők számáról már be kell számolni, ugyanis jön a kérdés, hogy egyedül élek-e. De nyúljunk még mélyebbre a pénztárcába, saját lakás vagy albérlet? Mivel a levelekben a humor is megcsillant, így nem tűnt fel annyira a kérdések nem helyénvalósága. Nem zaklatott azzal, hogy adjam meg a facebookomat, sok volt a közös téma, egy szóval úgy összességében továbbra is szimpatikus volt, olyan férfinak tűnt, akivel már érdemes találkozni. Nem leveleztünk sokáig, elhívott egy italra.

És akkor el is érkeztünk a kedd estéhez. A megbeszélt helyen várt. Nagyjából úgy nézett ki, ahogyan a képeken, ha eltekintünk attól a 8 kilótól, ami a télen felcsúszott rá… Nem éreztem a szokásos, na, ennek már most lőttek érzést, gondoltam, meglátjuk. Sétáltunk a hely felé, amit ő választott. A beszélgetés döcögősen indult be. Poénból megkérdeztem, hogy mindig ide szokta-e hozni a lányokat, amire teljes higgadtsággal és természetességgel válaszolt, hogy igen. Hű.., ez milyen jó érzés, egy lenni a sok közül!! - gondoltam magamban. Persze, mondanom sem kell, hogy nálam már itt kezdte elásni magát. 

Annyira legyünk már igényesek, hogy csak a saját jó érzésünk végett is kipróbálunk új helyeket a városban, másrészt, ne kössük már a nő orrára, akit épp fel akarunk szedni, hogy minden csajt ide szoktunk hozni. Később kifejtette, hogy sokszor már a lány nevére sem emlékszik, akivel éppen beszélget a randin. Nem értettem, hogy szándékosan vágja maga alatt a fát, vagy netalán tán egy kísérlet részese vagyok?

Megérkeztünk, leültünk fröccsözni, a beszélgetés még mindig akadozott. Derülnek ki a minden bizonnyal „véletlen” elírások az adatlapon. Nem egyetemet végzett, hanem felsőfokú szakképzést csinált, amivel, hangsúlyozom, semmi baj sincs, de azért ennyire ne csúsztassunk! Én sem írtam ki, hogy Phd-m van, mert nem ez az igazság. Itt jött a magyarázkodás, nem mintha lett volna számon kérés. Hangsúlyozta, hogy ő mennyire okos, művelt és intelligens, nem kertelt, így szó szerint használta a szavakat. Elment intelligencia tesztet csinálni, papírja van róla, hogy intelligens, ha netalán tán kétségeim lennének efelől.. Nem tudok mindent felidézni, majdnem biztos, hogy az eddig hallottak után  nem egyszer kómába estem, ez már valami védekező mechanizmus lehet, ami segít túlélni az ilyen, és ehhez hasonló randikat, miközben a férfi fényezi magát. Mindenesetre nem kellett sokat várni, jött az izgalom, olyan kérdéseket kaptam hamarosan, amelyek aztán rendesen felébresztettek.

"Csak a saját fizetésedből élsz vagy támogat valaki?"

"Van jogosítványod?"

"Van autód?"

"Mikor voltál utoljára fodrásznál?"

"Mindig meg van csinálva a körmöd?"

Amikor már azt hinnéd, hogy az illető a bugyidba is belelát, felkerül az i-re a pont, ugyanis játszi könnyedséggel teszi fel a következő kérdést;

"Neked milyen színű a mellbimbód?"

(....) Hatásszünet. Tessék?

Tényleg idáig jutottunk? Üdvözlet 2017-ben, a 21. században, a mérhetetlen romantika korában! A sokkhatás után nehéz észhez térni. Milliónyi gondolat cikázik a fejemben. Ezt mégis, hogy képzeli?? Most én kérdezek, de dupla kérdőjellel! Mit engedhetnek még meg maguknak a “férfiak” és mit engedhetünk még meg nekik? Nem kell időgép, hogy a régmúltba visszamenjünk, a szüleinket is meg tudjuk kérdezni, hogy milyen volt 30 éve ismerkedni. Mit jelentett az, hogy egy férfi udvarol egy nőnek? Ma már természetesen erre a férfiak többségének nincs ideje, energiája és pénze sem (lásd hamarosan érkező 2. blogbejegyzés), nem éri meg nekik, mert olyan sok könnyen kapható nő van, hogy minden plusz befektetés felesleges és megspórolható. Sajnálkozom a saját nemem miatt is, mert nem csak a férfiak hibája, hogy ez megtörténhetett, ugyanis ennek a férfinak is voltak barátnői - legalábbis az elmondása szerint - , de milyen alacsony önbecsülésű, buta nők mellett tudott kitenyészni és életben maradni ez a példány?

Mi ez a stílus? Hová tart ez a világ? Még pár év és bankszámla kivonattal, akt fotókkal megyünk majd randira??

Összességében Zsombor valószínűleg úgy gondolta, hogy jó benyomást tett és én biztos benne lennék a következő találkozóban is, ugyanis már másnap jelentkezett:

-"Szia..! Elfelejtettem mi a kedvenc színed és csak meg akartam kérdezni."

-"A mellbimbóm színe a kedvencem."

-"Akkor részemről szívesen találkozom újra veled, mondjuk vasárnap este."

-"Részemről nem találkoznék többet, így is sok(k) volt."

Kedd este, itthon, a fürdőszoba tükör előtt, a randi után. Emelkedett hangulat, megint egy meghitt, romantikus este, amikor az ember szárnyal és egyszerűen érzi a lehetőségeket az életben! Inkább maradtam volna itthon takarítani, de akkor hogy született volna meg ez a blogbejegyzés?

Az Instant romantika blog elindult!! Hihetetlen, de megtörtént randi sztorik első kézből. Kövessetek! ;)