Rolanddal (29, mérnök) – nevezzük így a következő gentlemant - egy házibuliban ismerkedtünk meg. Ismétlem, házibuliban. Hallottatok mostanában ilyet? Én sem, pedig így történt. A konyhában hamar lecövekelt mellém és a kék koktélok mellé. Roland egyből megtetszett, pedig nem az esetem. Magas, szőke férfi volt, tökéletes fogsorral…huhúúú, mi lesz ebből? - gondoltam. Megingathatatlan optimizmuson azon az estén sem hagyott cserben. Hogy lehet az, hogy oly sok csalódás után még mindig elkezdünk reménykedni, ha egy jóképű férfi ránk mosolyog? Evolúciós rafinéria? Máris mintha mindent elfelejtettünk volna és ugyanolyan naivitással és lelkesedéssel nézünk a dolgok elébe, mint 16 évesen?  

Egy házibuliban, abban az intimebb környezetben felszabadultabban, könnyebben lehet ismerkedni, mint egy szórakozóhelyen. Az emberek leinformálhatóak, kiderül, hogy sok a közös barát, ami remek beszélgetésalapul szolgál egy friss ismerőssel. Szó került a munkáról, hobbikról, táncoltunk és csókolóztunk. Az este szuper hangulatban telt, nagyon jól éreztük magunkat.

Hajnalban arra ébredtem fel, ahogyan kikecmereg mellőlem az ágyból. Nem jött vissza. A délelőtt folyamán megtudtam, hogy reggel már haza is ment. Hát egy „Hazavihetlek?” vagy egy „Elvihetlek egy darabon?” vagy egy „Viszlát!” jól esett volna, de persze ne várjunk sokat, hiszen alig ismerjük egymást és egy átmulatott éjszakán voltunk túl. Viszont továbbra sem hagyott nyugodni a gondolat, de ki ez a srác? Mivel konstatáltam, hogy a kemény mag része, ezért az egyik haverjánál, Márknál kezdtem finoman érdeklődni felőle. Az óvatosan összerakott két mondatomat a következő meglepett felkiáltással szakította félbe:

 -„Miért, megvolt?!” (Nem, nem ezt kérdezte, ez már a cenzúrázott változat.)

 -„Öhm, NEM..!” (Minek nézel Te engem?- gondoltam magamban, de ezeket már nem merem hangosan megkéredzeni, mert biztos az én erkölcsi mércémmel van a baj.)

 -„Ne aggódj, ami itt történik, az itt is marad!” – nyugtatgatott.

Mondanom se kell, hogy AGGÓDTAM, mivel tetszett a srác, nem akartam, hogy csak ott maradjon. Mindenesetre fáradtak voltunk és én mégsem zaklathattam azzal, hogy kiselőadást tartson a barátjáról, így csak elengedtem a dolgot és tovább éltem az életemet.

Majd láss csodát, Roland két nap múlva bejelölt Facebookon és üzenet is érkezett tőle..

A folytatás hamarosan követezik a harmadik blogbejegyzésben! ;)